|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 15 találat | lapozás: 1-15 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Xenopol, A. D. 1997. november 20.Demény Lajos terjedelmes tanulmányában a mai román történetírásban kibontakozó kritikai szemléletet vette számba. 1990 és 1992 között még bátorságra volt szükség annak kimondásához, hogy a román történetírás válságban van, mára már lehet erről beszélni. A tankönyvekben azonban még a régi szemlélet uralkodik, a gátlástalan kizárólagosság, az öndicséret. A nemzetközi konferenciákon a román holocaustról volt szó, először beszéltek az Antonescu-diktatúra zsidó áldozatairól, melyet egészen az utóbbi évekig elhallgattak. 1989 után nemcsak a kritikai szemléletű történészek léptek színre, hanem a legszélsőségesebb, Nagy-Románia Párthoz tartozó Vasile Budriga csoport is. Éppen ők késztették azután a történészeket a kritikus hangvételre. Az új szemléletben szerepe van Lucian Boia /sz.1944/ professzornak, aki Bukarestben, az egyetemen a román és egyetemes histográfia szemináriumát vezeti. 1980-ban javaslatára hozták létre a történészek bukaresti világkongresszusán a Nemzetközi Histográfiai Bizottságot, melynek főtitkára, majd elnöke lett. 1995 és 1997 között három tanulmánykötet szerkesztője részben szerzője, kettő közülük a román kommunizmus és egy a román történelem mítoszairól szól. Az utóbbival foglalkozik Boia behatóan. 1995-ben megjelent munkájával /Mituri istorice romanesti (Magyarul: Román történelmi mítoszok)/ Boia az érdeklődés középpontjába került. Megvizsgálta a román mítoszokat, foglalkozott a nemzeti hősökkel, akiket hol dicsőítettek, hol eltaszítottak. A szerző kitért a dák eredetelméletre, hozzátéve, az utóbbi két évtizedben ez az uralkodó elmélet a román történetírásban. A román nyelv tetemes szókincse szláv eredetű, tehát a szláv elem asszimilálása előtt nem lehetett beszélni a román nyelv kialakulásáról. Az eredetvitában Boia professzor leszögezte, hogy "a román nép kialakulása elsősorban nyelvészeti kérdés".- A román nép egységének mítoszát a kommunizmus korában megszilárdították és visszavezették a dák királyokig. A román egység szimbólumát, Mihály vajdát a múlt század harmincas éveiig a Habsburg hatalom szolgálatába szegődött zsoldosnak tartották a román történészek. Aarion Florian 1837-ben kiadott könyvében csinált belőle nemzeti hőst, ezt a képet szentesítette Nicolae Balcescu. Igaz, A. D. Xenopol tagadta, hogy Mihály vajdát a nemzeti egységtudat vezette lépéseiben. A teljes változást a kommunista diktatúra időszaka hozta, amikor a hódítás helyett az egységesülést hirdették. Az egység mítoszának a jegyében betiltották a regionális vonatkozású tanulmányok kiadását. Boia azt is megállapította, hogy 1989 után a nemzeti mitológiát képviselő történészek megőrizték hadállásaikat, sőt: ők már nem elégedtek meg Mihály vajdával, hanem azt állítják, hogy Stefan cel Mare moldvai vajda is az összes románok ura volt. "Itt már nem csupán értelmezésről van szó, mint Mihály vajda esetében láttuk, hanem új történelem feltalálásáról. Az egyik középiskolai tankönyvben azt is kijelentették, hogy 1848-ban a románok egyetlen forradalmi programmal léptek fel, amikor köztudott, hogy több és távolról sem azonos programjuk volt" - írta Boia professzor. A román lelkiség mítoszát a jobboldali, nacionalista Lucian Blaga fejtette ki. Blaga és mások azonosították a román lelkületet az ortodoxiával. - Boia könyvében a román mítoszok sorába utalja az állandóan hangoztatott román függetlenségi küzdelmeket. - Könyvéből az is kiderül, hogy Dobrudzsában 1880 előtt a románok kisebbségben voltak és hosszú évtizedekre volt szükség, hogy a romanizálást elvégezzék: 1947-ig romanizáló bizottság működött miniszteri rangban levő királyi megbízott elnöklete alatt. /Demény Lajos: Mítoszokról - mitizálás nélkül. A román történetírás kritikai irányzatai. = A Hét (Bukarest), nov. 20./2005. április 29.Április 25-én Brassóban a városi tanács ülésén dr. Binder Pál tanárt, írót, helytörténészt Brassó város díszpolgárává avatták, Házy Bakó Eszter, az Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület vezetőjének kezdeményezésére. Dr. Binder Pál (1935-1995) főművében a „Közös múltunk”-ban a középkori Brassó lakosságáról írt, számos írása között említhetők A céhes élet Brassóban, az Erdélyi Magyar Evangélikus egyházközségek, iskolák története és névtára 1542-1860 között című helytörténeti művei. 1995-ben a Román Tudományos Akadémia kitüntette az A. D. Xenopol díjjal. /Dr. Binder Pál Brassó díszpolgára. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 29./2006. január 20.Az Arad Megyei A. D. Xenopol Könyvtárban az olvasók száma stabilan a 7500-8000-es szint körül mozog, tájékoztatott Florin Didilescu igazgató. Az igényelt, kölcsönzött könyvek nyelvi megoszlása: 260 ezer román, közel 11 ezer magyar, 1800 német stb. Idén májusban a könyvtár megemlékezik az aradi közkönyvtári mozgalom dokumentálhatóan több mint 150 éves hagyományáról. Ez alkalommal egy monográfiát is megjelentetnek, amelyben feltüntetik azon egyesületeket /a Kölcsey Egyesülettől a Concordiáig/, amelyek hozzájárultak az Arad megyei közkönyvtári mozgalom megteremtéséhez és megerősítéséhez. /Kiss Károly: Több mint 150 éves az aradi közkönyvtári mozgalom. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 20./2008. augusztus 30.Lassan helyükre kerülnek a dolgok, s a történelemtudomány Romániában is elnyeri méltó helyét, azaz kiderül a valóság a román nép és a Románia területén élő népcsoportok történetéről. Egy jászvásári hattagú kutatócsoport Silviu Vacaru, az A. D. Xenopol Történelemtudományi Intézet főkutatója vezetésével hozzálátott egy eddig feldolgozatlan dokumentációs forrás kiadásához. Három év leforgása alatt tizennégy kötetben fogják megjelentetni a moldvai kincstár 1820–1852 közötti jellegzetes adóösszeírásait, a katagráfiákat. Most látott napvilágot az első kötet, mely Roman vidékének 1820-beli katagráfiáit tartalmazza, Lucian-Valerian Lefter fiatal történész doktorandusz gondozásában. A katagráfiák a moldvai kincstár által a XIX. század első felében készített adóösszeírások. Cirill betűkkel írták, tehát hallás után, így a neveket nem tették felismerhetetlenné. Például a Prjastii Unguri nevű faluban – már a település neve is jelzi, hogy magyarokról van szó – olyan nevek találhatók, mint Mihai Antal, Ilies Martin – Mihály Antalról és Illyés Mártonról van szó. Ugyanígy szerepel Márton Ferenc, Péter Tamás, Ferenczi Márton, Péter Mihály, Kamarás János (Ianos Comoras), Bálint Mihály, Katona Antal, Pérer Gergely Miklós, Gábor György, Fekete Péter (Petre Fichiteu), Istók György, Józsa nevű magyar tanítóval (Joja, dascal ungurescu). Sok férfinév mellett az szerepel, hogy székely vagy magyar. Sok településen vannak magyarok a listán. Az adóösszeírásokat románok végezték, a neveket hallás után, de természetesen, kissé átrománosítva írhatták, s a megfejtést, a cirillből a latin írásba való átültetést is románok végezték, tehát természetes a románhoz való hasonulás, de így is szembeötlőek a magyar származású nevek. A bevezetőben olvasható: „A katagráfiákból kitűnik a Moldvába való tömeges erdélyi és bukovinai bevándorlás a XVIII. század végén és a következő század első felében. A látványos demográfiai robbanást nem lehet természetes szaporulattal magyarázni, hanem éppen a határon túlról érkezett bevándorlók letelepedésével. ” „A katagráfiák megkönnyítik a moldvai nemzeti és felekezeti kisebbségek jobb megismerését. A kérdés elsősorban a moldvai római katolikus népesség eredetét illeti, mely nagyon ellentmondásos témává vált vallási és nacionalista okokból, valamint az etnikai beolvasztási folyamatok jelensége miatt. Az érintett településeken élő családok genealógiai kutatása során a katagráfiákban megtalálhatóak a legrégebbi dokumentált nemzedékek, így meg lehet állapítani, hogy ezek a családok az 1800-as években románok vagy más nemzetiségűek voltak. Ilyen meggondolásból elsődleges a Bákó, Neamt és Roman kerületek katagráfiáinak kiadása, ugyanis itt mai napig léteznek mind nemzetiségi, mind vallási szempontból vegyes települések. Moldvában a székelyeket már a XVI. században említik írott dokumentumok, később, a XVIII. század folyamán (1718-ban, 1744-ben, majd 1761 és 1764 között) sokan menekültek Erdélyből Moldvába a főúri rend üldöztetése és véres megtorló intézkedései miatt, aztán 1778-ban újabb menekülteket jegyeztek: az I. székely határőrezred szökevényeit. Az ő utódaik, akik Roman vidékén katolikus falvakban telepedtek le, azok a székelyek, akik "katonáknak neveztetnek"”. Az előszó szerint mellőzték a csángók eredetének kérdését. /Szekeres Attila: Perdöntő bizonyíték a csángók eredetéről. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 30./2008. október 3.Az Arad Megyei A. D. Xenopol Könyvtár idén is folytatja Aradi személyiségek elnevezésű sorozatát. Október 3-án Baranyai Ferenc aradi festőművész lesz a rendezvény vendége, aki a Moise Nicoara Főgimnázium és a Sabin Dragoi Művészeti Líceum diákjai, valamint az érdeklődő közönség előtt vall nagy szerelméről, a festészetről. /Kiss Károly: Aradi személyiség: Baranyai Ferenc. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 3./2008. október 4.Aradon az A. D. Xenopol Megyei Könyvtár kiállítást rendezett az Orczyak könyvtáráról. Dr. Szörényi László professzor, a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének igazgatója, a régi könyvek kiváló ismerője bevallotta: régen szerette volna látni az Orczyak könyvtárát, de mindeddig nem nyílt rá lehetősége. Nem is nyílhatott, mert az Aradon Orczy–Vásárhelyi alap néven ismert gyűjtemény a raktárakban áll, feldolgozása még tart, noha a mostani kiállítás szervezője, Kakucska Hartmann Magda budapesti kutató hosszú évek óta rendszeresen jár Aradra, tanulmányozza, osztályozza az Orczyak egykori könyvtárát. Az Orczy család a XVIII–XIX. században jelentős szerepet játszott a magyar közéletben, 1736-ban bárói rangot kapott a család, s több tagja korában kiemelkedőn értékesnek számító könyvtárat gyűjtött. Ez a könyvtár (vagy annak része) került Orczy II Lőrinc révén Aradra: az ő főispánsága (1830–1837) idején lett Arad szabad királyi város (1834), s ekkor ajándékozta a városnak könyveit, amely 1913-ban része lett az első városi könyvtárnak, mely végül a megyei könyvtárba került. Kakucska Hartmann Magdának eddig mintegy félezer kötetet sikerült azonosítania a 8000 körülire becsült állományból, de a munkának közel sincs vége: az egykori gyűjtemény ugyanis nem maradt meg egy tömbben, elkülönítve, s ma már nem tudni, hogy megvannak-e maradéktalanul az egykori listákon szereplő alkotások, hol kell keresni őket a könyvtár raktárában. /Jámbor Gyula: Az Orczyak Arad történelmében. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 4./2013. január 23.A történelem baklövéseAmint Lucian Boia, az angol és német nyelvterületen nagy hírnévre szert tett román történész legutóbbi tanulmányait olvasom, mindinkább rájövök: nagy csodának kell történnie ahhoz, hogy Romániában a demokrácia és a jogállamiság felé forduljanak a dolgok. És tudott, hogy csodák nemigen léteznek. A. D. Xenopol, a múlt századforduló történész-filozófusa után Boia professzor is azt állítja, hogy annak idején Dacia Traianus általi elfoglalása hatalmas tévedés volt, s nem is tarthatott sokáig. De a római császár által ide irányított légiók katonái, és így – ha a román történészek által erőszakolt dák-római elméletet vesszük alapul – a románok ereiben egy cseppnyi római vér sem csörgedezett, mert ezeket a birodalom legtávolabbi vidékeiről toborozták és küldték ide. De a dák eredettel azért is bajok vannak, mert a román nyelvben nagy többségben szláv, őstörök, kun, görög meg magyar szavakat találunk, a XIX. századi újralatinosításkor behozott francia szavak mellett. Boia szerint a román történelem nem a valóságra, hanem mítoszokra, mesékre épül. Lényegében a románság nem létezett a XIII. századig, amikorra más népek már magas fejlődési szintet értek el. S ez a lemaradás végigkísérte a történelme folyamán. Az erősebb hatalmak közötti lét aztán a meghunyászkodást tette e nép egyik fő jellemvonásává. „A lehajtott fejet a szablya nem vágja le” – indul ki a régi mondásból, amely más nemzeteknél nem található meg, s amelynek lényege, hogy tettetett behódolással verd át a feletted uralkodót, az erősebbet. Az ország históriája tele van a belső kiskirályok és nemzetközi nagyságok előtti fejlehajtásokkal. Volt idő, amikor néhány év leforgása alatt több diktátorra is magasztaló jelzők özönét aggatták. S nincs ez másképp napjainkban sem. Az országnagyok a magas porták rábólintására várnak, és a köznép, s benne az értelmiség, a helybeli marakodások után időlegesen bársonyfotelbe kerültek kegyeit lesi. Boia professzor szerint megoldást erre talán a múlt feltárása és a valóság bemutatása, elfogadása adhatna. De mivel erre még várnunk kell, marad a sosemvolt, de egyedinek kinevezett demokrácia, amelyben csoport- és egyéni érdekekért és nem a népjólétet célként kitűző gondolatok megvalósításáért folyik az iszapküzdelem. Fent és lent egyaránt. Román Győző Székely Hírmondó Erdély.ro 2013. április 11.Aradi személyiségekVidám történetek, szerelmek és sok-sok munka Kicsinek bizonyult ma délben az Arad Megyei A. D. Xenopol Könyvtár Concordia Terme: a Puskel-házaspár előadására kíváncsi aradiak megtöltötték a helyiséget olyannyira, hogy pótszékekre is szükség volt. A könyvtár a város személyiségeit bemutató sorozatának e havi meghívottjai Puskel Tünde Emese tanár, média-producer és Puskel Péter közíró, helytörténész voltak. Florin Didilescu igazgató és Lucia Bibarţ könyvtáros szervezőkként röviden ismertették a Puskel-házaspár munkásságát – mely mindenki számára közismert –, és elmondták, hogy ennek a sorozatnak a célja, hogy a személyiség mögött az embert is megismertessék az aradiakkal. Puskel Péter kezdésként elmondta, hogy a napokban lesz 60 éve annak, hogy beiratkozott a könyvtárba, melynek azóta is aktív és lelkes látogatója, ugyanakkor április 1-jén múlt 45 éve, hogy belépett az újságírók sorába. Vidám történetekkel emlékezett egykori tanári állására: Kisiratoson négy évig tanított, majd ezt követően teljesedett be gyermekkori szerelme, az újságírás. Nagytatája, édesapja is nyomdász volt, így nem volt meglepő, hogy ez a pálya vonzotta már kiskorától kezdve. A helytörténész másik nagy szerelme a színház, amiben nézőként aktívan részt vesz, bár egyszer jelentkezett irodalmi titkárnak a színházhoz, amit elutasítottak, de a színház iránt érzett szerelmét ez nem törte meg. Az újságírás, majd később helytörténeti munkássága mellett belekóstolt a televíziós szerkesztésbe is, hiszen, aki média-producerrel köti össze az életét, annál ez a dolog elkerülhetetlen. Puskel Tünde Emese egy vallomással kezdte, mely szerint Péter volt az, aki miatt Aradon maradt és nem költözött külföldre, majd elsütötte az örök igazságot is: minden sikeres férfi mögött egy sikeres nő áll. Emese diák korában Szepesi György magyarországi rádiós, sportkommentátor zseniális kommentálásától felbuzdulva sportriporter szeretett volna lenni, ám akkor ez nem volt lehetséges, hiszen nem volt párttag, így nem engedték erre a pályára lépni. Egyetemista korában egykori matematikatanára figyelt fel örökmozgóságára, mindent tudni akaró tulajdonságára, és ösztönözte, hogy végezzen el egy újságírói kurzust, talán majd egyszer hasznát veszi az életben. Így is lett. Az akkor még Vörös Lobogó néven megjelenő újságnál gyakran szerveztek újságírói köröket, ahol a szakmabeliek összeültek, beszélgettek stb. Egy ilyen alkalommal ismerték meg egymást Emese és Péter, kezdetben azonban egyáltalán nem voltak szimpatikusak egymásnak. Aztán idővel a szakmai összekoccanásból egy kölcsönös, mély szimpátia lett, mely immár 30 éve tart kettejük között. Puskel Tünde Emese indította el a magyar televíziózást Aradon, a sajtón kívül azonban két másik szerelme a gyermekek és az utazás. Bevallása szerint sosem tudott megszabadulni az iskolától, mai napig a Csiky Gergely Főgimnáziumban magyar nyelvet és irodalmat tanít. A Puskel házaspár kifogyhatatlan a történetekből, elmondásuk szerint napokig lenne miről mesélniük, hiszen mindketten egy színes, változatos pályát választottak. Puskel Péter „házi” statisztikája alapján felesége az elmúlt 20 év alatt közel kétezer riportot készített, ezen kívül híreket, rövidebb anyagokat, míg ő az elmúlt 45 évben (35 év hivatalosan, 10 év nyugdíjasként) több mint 10 ezer anyagot publikált, melyek közül leginkább a helytörténeti írásaira büszke. Bár a megyei könyvtár által indított sorozat célja a személyiségek kevésbé ismert és tudott dolgainak a felszínre hozása, Puskel Tünde Emese és Puskel Péter munkássága a fennmaradó értékek élő bizonyítéka. A találkozó második részében bemutatták Arad épített és kulturális örökségéről készült dokumentumfilmjüket. Demény Ágnes Nyugati Jelen (Arad). 2013. október 23.Centenáriumi könyvtári kiállításFőhajtás elődeink előtt Száz évvel ezelőtt, 1913. október 25-én avatták fel hivatalosan a Kultúrpalotát, amely egy időben múzeumnak, filharmóniának és közkönyvtárnak is helyet biztosított. Az A. D. Xenopol nevet viselő megyei könyvtár is ezt a dátumot tartja megalakulása időpontjának, és ezt méltóképpen meg is akarják ünnepelni, noha 1970-ben elköltöztették onnan, és a jelenlegi azóta már a második székhelye. A városi közkönyvtárként mintegy 1500 kötettel induló intézmény ma megyeiként már több mint 500 ezer kötettel rendelkezik, köztük nem egy ritkasággal. Ezek közül is sokat bemutatnak, egyéb dokumentumok mellett azon a jubileumi tárlaton, amely hétfőn délután nyílt meg a megyei könyvtár Klió Termében. Florin Didilescu, a könyvtár igazgatója az intézmény jelenlegi munkatársai hitvallásaként jellemezte a kiállítást, amely egyrészt ünnep, másrészt szívből jövő, őszinte főhajtás mindazok előtt, akik az évek, évtizedek során adományaikkal gazdagították az aradi közkönyvtár állományát. Bognár Levente alpolgármester úgy vélte, a Kultúrpalota – mint Arad emblematikus épülete – ünnepének fontos mozzanata ez a kiállítás, amely ugyanakkor azt is igazolja, hogy van alapja annak az álomnak, amely célul tűzte ki az Európa Kulturális Fővárosa cím elérését. A kiállítás 23 tárlóban mintegy 180 régi kötetet mutat be, köztük egy 1499-ben megjelent inkunábulumot (ősnyomtatványt) is, mindezekhez járulnak dokumentumok másolatai, a tárlók fölött az adományozók portréi, nem utolsósorban a könyvtár mai tevékenységét illusztráló kiadványok is. A könyvtár százéves történetét Ligia Margea könyvtáros, a tárlat megálmodója és kivitelezője ismertette tömören, nem feledkezve meg a Kölcsey Egyesület meghatározó szerepéről, amelynek könyvtára az induló állományt képezte, aztán az Orczy, a Vásárhelyi-Atzél, Francisc Vörös de Farad, majd a Fábián Gábor, a Mocioni, később az A. D. Xenopol, Coriolan Petranu, Iosif Moldovan, Czárán Gyula, Ioan Tomuţia, Gheorghe Ciuhandu családoktól származó értékes könyvekről. A most bemutatott legrégebbi könyv a Francisc Vörös de Farad (így szerepel az ex librisében) könyvtárából származik a már említett 1499-es kiadású, latin nyelvű ősnyomtatvány a trójai háborúról szól. Eredeti tulajdonosáról, sajnos, a szervezők nem tudnak semmi közelebbit. Érdekes az a dokumentum is, amelynek eredetije a megyei múzeum tulajdonában van, és amely egy 1913. március 14-i Jegyzőkönyvben rögzíti, hogy a Kölcsey Egyesület Arad szabad királyi város tulajdonába „átmenti” könyvtárának állományát. Egy beszámolóban, természetesen, nem lehet mindent összefoglalni, sok minden megtudható a tárlatnyitó alkalmával megjelentetett színvonalas katalógusból is. De a legbiztosabb megtekinteni ezt a tartalmas kiállítást, amely november 8-ig látogatható hétköznapokon 9–17 óra között. Kiss Károly Nyugati Jelen (Arad) 2014. február 19.Beszélgetés Hanciuţa Roxana könyvtárossalMindig lesznek irodalombarátok Kíváncsian lépek be az Arad megyei A. D. Xenopol Könyvtár Aurel Vlaicu negyedi részlegébe. Fiatal, csinos, határozott fellépésű asszony fogad. Hanciuţa Roxana 2007 óta dolgozik könyvtárosként. A polcokon található könyvek, kiadványok felől érdeklődtem. – Részlegünk 32 930 kötetet tartalmaz, megosztásuk igen változatos. Akad bőven általános irodalom, filozófia, pszichológia, vallás, politika, szociológia, közgazdaság, jog, adminisztráció, társadalomtudomány. Van pedagógia, folklór, egzakt tudomány, természettudomány, orvostudomány, technológia, menedzsment, képzőművészet, zene, sport, nyelvészet, román és egyetemes irodalom, földrajz, civilizáció, történelem. Hány magyar nyelvű könyvet találunk? – 2500 különböző magyar könyvünk van, de meg kell jegyeznem, hogy más idegen nyelvű kötetek is kézbe vehetők. Hozzávetőlegesen 1000 angol, 200 francia, 100 olasz, 200 német könyv kölcsönözhető ki tőlünk. – Milyen folyóiratok találhatók itt? – Többnyire román lapjaink vannak. Csak néhányat említenék a teljesség igénye nélkül: Biblioteca, Studii, Studia Universitatis, Cetatea, Jurnalul Medical Arădean stb. – Milyen az olvasótábor? – Az elmúlt év végén 1500 olvasót tartottunk számon. Örömmel újságoljuk, hogy ebből 700 gyermek, tehát úgy néz ki, hogy az elkövetkező években nem lesz gondunk az olvasók létszámával. Naponta körülbelül 100–120 ember keresi fel intézményünket különféle kérésekkel. – Kik a legszorgalmasabb olvasók, és kik azok, akik ritkábban járnak? – Nagyon sok a gyermek és a nyugdíjas, viszont ritkábban jönnek a középkorúak, akik bizonyára munkájuk, családjuk, egyéb elfoglaltságaik miatt maradnak távol. – Milyen könyveket kölcsönöznek a leggyakrabban? – Gyermekolvasóink többnyire az iskolában előírt és ajánlott házi olvasmányokat keresik, míg az idősebbek főleg a román és a világirodalom klasszikusait. Vannak viszont olyanok is, akik nagyobb lelkesedéssel olvasnak bűnügyi történeteket, szerelmes könyveket, kalandregényeket. – Melyek a kevésbé keresett szakterületek? – Úgy tűnik, kevesebb az érdeklődés a technika, a sport, a matematika, fizika és kémia iránt. – Milyen akciókat szerveznek, hogy az emberekhez közelebb vigyék az irodalmat? – Többször rendezünk találkozókat óvodásokkal, iskolásokkal, hogy a betű iránti szeretetet elültessük elsősorban a gyermekekben, hisz ők képezik egykor a jövő nemzedékét. – Elégedett-e az elmúlt időszak olvasóival? – Alapjában véve meg vagyok elégedve, persze, nem titkolom, hogy jobb lenne, ha még több olvasó látogatna minket. – Mit gondol: a ma divatban lévő internet nem szorítja háttérbe a könyvek olvasását? – Úgy érzem, hogy nem. Meggyőződésem, hogy bármennyire halad a technika, bármennyire nem sláger napjainkban sem a költészet, sem a próza, mindig lesznek irodalombarátok. S értük – még ha kevesen is vannak – mindig érdemes lesz dolgozni. – Köszönöm a beszélgetést. Regéczy Szabina Perle Nyugati Jelen (Arad), 2014. április 10.Aradi személyiségekEgy népszerű helytörténész Immár évek óta hírt adunk az A. D. Xenopol megyei könyvtár egyik legsikeresebb rendezvénysorozatáról, amely az Aradi személyiségek elnevezéssel a városunkban a legkülönbözőbb tevékenységi területeken kimagasló eredményeket elérő embereket mutatnak be. A szervezők dicséretére legyen mondva, ez alatt számos magyar nemzetiségű személyiséget is meghívtak, akik így a román fiatalság előtt is ismertebbé válhattak, ugyanis ezekre az alkalmakra egy-egy iskola tanulóit is „beszervezték”. Szerdán kora délután Ujj János nyugalmazott történelemtanárra, helytörténészre, íróra, publicistára „került sor”, aki a könyvtár Concordia Termében találkozhatott egykori kollégáival, barátaival, tisztelőivel. A termet megtöltő érdeklődőket Florin Didilescu könyvtárigazgató köszöntötte, aki a programot főhajtásként értékelte azon, még élő személyiségek előtt, akik valami maradandót alkottak Arad gazdasági-kulturális-társadalmi életében. Lucia Bibarţ könyvtáros, a program főszervezője Ujj János életpályáját ismertette – sajnos számos tárgyi tévedéssel! –, ezekre azonban a vendég a későbbiekben elegánsan szinte egyáltalán nem reagált. Érdemes megjegyezni viszont, hogy egy felmérés szerint Ujj Jánost a legnépszerűbb aradi helytörténésznek tartják. Szóhoz jutva, Ujj János elmondta: Kovách Géza karizmája hatására választotta a történelem szakot, s bár a fővárosban is maradhatott volna, inkább hazatért, még ha egy kis faluba is. Főként a fiatalokhoz szólva jegyezte meg, hogy manapság elég nehéz elhinni, milyen nehezen lehetett annak idején hozzájutni a mindennapihoz, arról nem is beszélve, hogy a hivatalos vonaltól valamelyest eltérő kiadványok megjelentetéséről szinte szó sem lehetett. Ezért is kellett jó néhány év, amíg a rendszerváltás után rájöttek, most már megvan a lehetőség, lehet írni, és a könyvek meg is jelennek. Mindezt szépen illusztrálta az a válogatás is, amit a szervezők állítottak össze Ujj János könyveiből. A történelemtanár, újságíró, helytörténész, író, tévés szerkesztő – erről szó sem esett a találkozón! –, ma is aktív publicista Ujj János 2008-ban Arad városának Kiválósági díját kapta meg, míg 2013-ban a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete írott sajtó nívódíját. A könyvtári találkozó egészen családias hangulatban zajlott, ugyanis Ujj Jánost a helyi román közösség is alaposan ismeri és tiszteli, talán ezért is ezúttal a részvevő iskolások a Csiky Gergely Főgimnázium VIII. osztályos tanulói voltak Corina Şerban romántanárnő kíséretében. Kiss Károly. Nyugati Jelen (Arad) 2014. november 22.Lucian Boia: Miért más RomániaA megkésettség A román államok – Havasalföld és Moldva – csak tova a XIV. század közepe táján formálódnak, Európa vitathatatlan sereghajtóiként. Későig, el egészen a XIV. századig a román országok leendő területéről egyetlen szöveg sem származik, egy fia dokumentum sincs, valamennyi róluk szóló információ – az a kevéske – kizárólag külföldi eredetű: meglepő hiányosság, amelyet egy adott pillanatban az immigrációs elmélet érveként használtak fel, miszerint a románok valamikor és máshonnan érkeztek ide, hogy pontosan mikor és honnan, szinte már nem is számít. Ha a dolgok nem is állnak így, marad a kérdés: mégis mit tettek úgy az 1300-as esztendőkig? A román térségben a középkor akkor kezdődik, midőn Nyugaton már a végéhez közelít. Kezdettől ezzel a hátránnyal kellett számolni. 1300-ban a bolgár cárságnak már több száz éves története van, és bizonyos időszakokban birodalmi ambíciókat dédelgető, regionális „nagyhatalomként” tartották számon (innen az ország kormányzóinak cári titulusa is). Szerbiának is volt már történelme, Magyarországról nem is beszélve: a Szent István korabeli Nagy-Magyarország már 1000 körül létezett. Lengyelország szintén számottevő erőként igazolta létét. Csehország a Német Birodalom részét képezte, és akkor, amikor a román fejedelemségek épphogy megjelentek Európa térképén, a csehek királya, I. Károly a Szent Birodalom császárává koronáztatta magát (IV. Károly néven), és egyetemet alapított Prágában (fél évezreddel a román egyetemek megjelenése előtt). A későn megalakult román fejedelemségek kis államok, és azok is maradnak, a náluk nagyobb hatalmaktól való óhatatlan függőségben (a román uralkodók időnként ugyan legyőzhették Magyarország vagy Lengyelország királyait, de ezek vazallusai maradtak; nem haladták meg a fejedelmi státust, és pillanatig sem álmodtak arról, hogy magukat királynak nevezzék). A fejedelemségekben gyér, kevésbé fejlett társadalmi-gazdasági szerkezetű népesség él, amelyben a vidéki lakosság aránya európai viszonylatban is a legszámottevőbb. A megkésettségeket időnként meg lehet haladni. Ám az értékrendek általában nem borulnak egykönnyen. Sereghajtóként van „esélyed” arra, hogy továbbra is utolsó maradj. A jelenlegi Románia területének egykori periférikus helyzete sok mindent megmagyaráz, és évszázadokon át nyomon követhető sajátosság marad. Az ókori görögök és rómaiak számára a civilizált világ észak fele haladva a Dunánál ért véget. Egyetlen írott dokumentumunk sem származik a római hódítás előtti Dáciából, mint ahogyan az alig másfél évszázaddal később a rómaiak által kiürített Dáciából sem. Egyébként Közép- és Kelet-Európábán a rómaiak számára a Duna képezte a határvonalat, amely elválasztotta a birodalmat a „barbár” világtól. A. D. Xenopol határozottan állította, hogy a dák területek annektálása „hiba” volt Traianus császár részéről. C. C. Giurescu hazafihoz méltóan vitába szállt vele: a román nép nem jöhetett létre egy puszta tévedés következményeként! Hiba volt-e vagy sem, Dáciának a birodalomhoz való csatolása (valójában csak a géták és dákok lakta terület feléről van szó) nem tartott túl sokáig, a jelenlegi románok lakta terület pedig – sorsszerűen – továbbra is „kívül rekedt”, a Római Birodalmat felváltó Bizánci Birodalom peremére szorulva. Amikor pedig a Nyugat a történelem menetének élcsapatává válik, a román országok – vajon történhetett-e másként? – szintén a periférián maradnak. De ugyancsak a szélekre szorulnak, a kontinens másik végéből tekintve, a nagy kelet-európai geopolitikai együttesek, az oszmán, majd később az orosz birodalom szempontjából is. Európának egyfajta „homályos” zónájáról beszélünk tehát, amelyet, bárhonnan is nézzük, a határlét jellemez. Itt találkozik egy adott pillanatban a három nagy impérium, az oszmán, a Habsburg- és az orosz birodalom. Közéjük ékelve a román fejedelemségek: megcsonkítva, feldúlva, időnként leigázva, Európa e szegletének egyedüli kis országaiként, amelyek túlélték a viharokat. Ennek a határhelyzetnek két, teljességgel ellentmondásos következménye lett. Hangsúlyozott bezárkózás egyfelől, ugyanolyan hangsúlyos nyitottság másfelől. Az Európa jól körvonalazott régióin kívül rekedt térséget viszonylagos elszigeteltség jellemezte: a politikai, gazdasági és kulturális „kisugárzási” pontoktól való távolság, és annak az igen kevéssé strukturált területnek az áteresztőképessége, amely mindenkinek útjában áll (a „veszedelmek” útjában, ahogyan a krónikás mondja). Mindez egyrészt konzervatív és kitartó, főképp rurális civilizációt eredményezett, másfelől a kívülről érkező hatások változatossága iránti fogékonyságot – legalábbis az elit szintjén. Elfogadás és taszítás, taszítás és elfogadás végtelen játéka, körforgása ez. Ha ez a teljesen ellentétes előjelű kombináció nehezen érthető – annál rosszabb: nem állíthatjuk azt, hogy Románia könnyen megfejthető. A nyitás – a teljes mértékű nyitás – a román etnolingvisztikai szintézis oly jellegzetes kevertségével igazolható, mely távol esik a (római, dák, vagy dáko-román) tisztaság kritériumára alapozott eredetkutatás jelenlegi mitológiájától. Az eredmény végső soron viszonylag homogén, de azok az elemek, amelyek egymással ötvöződtek a történelem folyamán, hogy végül megalkossák a „románt”, kimondhatatlanul változatosak. A „géta-dákok, akiket a modern történészek ezzel a mesterségesen létrehozott, egyesítő megnevezéssel illettek, korántsem képeztek homogén népességet; a római telepesek a legkülönfélébb vidékekről érkeztek, tegyük hozzá, később egy évezreden át számtalan nép vándorolt itt át, többé-kevésbé összekeveredve a honos lakossággal. Nehéz megállapítani, mennyi „római vér” van a románokban, de nyilvánvaló, hogy több szláv vér csörgedez bennük, mint római (tulajdonképpen gyakorlatilag egyáltalán nincs „római vérük; Dáciában nem Rómából származó telepesek rendezkedtek be, hanem a jórészt romanizált, de nem római eredetű „provinciálisok”. Még maga Traianus, a hódító császár is spanyol volt, az első olyan uralkodó, aki a provinciák egyikéből származott). Az idegenek románok közé való betelepedése nem zárult le a román államalakulatok megjelenése után sem, nem beszélve Erdélyről, amely a magyar királyságba integráltan alapvetően hárometnikumú (román, magyar, német) struktúrára tett szert. (folytatjuk) Rostás-Péter István fordítása (Részletek a szerző Koinónia Kiadónál 2013-ban megjelent könyvéből) Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. június 8.Elrománosított „ősi” román földA történész Lucian Boia a többségiek közül talán elsőnek mondta ki legutóbbi tanulmányában, hogy a nagynemzetiek által emlegetett „ősi román földet” az utóbbi közzel 100 évben románosították el. Eredetileg nem volt sem ősi, sem román. Pontosabban a románok mellett nagy számban lakták más nemzetek is, sokszor többségben. Bukovinában például még 1910-ben is a rutének voltak többen, de majdnem negyede a lakosságnak német volt. Besszarábiában 1897-ben még a felét sem tették ki a moldovánok, nagy számban ukránok, zsidók és oroszok éltek, Dobrodzsában csak imitt-amott leltél egy-egy románt a török, tatár, orosz vagy bolgár mellett, sőt még Munténiában és Olténiában sem laktak kizárólag románok. Erdélyről ne is beszéljünk. 1918-ban Kolozsvár 60 808 lakosából csak 7562 volt román, Marosvásárhelyen alig 1717-en laktak, Nagyváradon 3604-en, Nagyszebenben pedig, ahol az ortodox mitropolita székelt, 8824 román élt. Még Bukarestbe is nagyon sok idegen költözött, mert a románoknak semmi kedvük nem volt a szakmához, műhelyekhez, gyárakhoz, de a tanuláshoz sem. Nagy emberei közül Cantacuzino, Rosetti, I. L. Caragiale, Vasile Alecsandri görög származásúak voltak, a történész A. D. Xenopol zsidó-görög keverék, az építész Ion Mincu szerb, a mérnök Anghel Saligny francia apa és lengyel anya gyereke... 1918 után erre, a mai Ukrajnához nagyon hasonlító, a győztes nagyhatalmak által összetákolt országra mondták ki, hogy nemzetállam, s kezdték meg a kisebbségbe került népcsoportok elrománosítását hazugsággal, erőszakkal, ígérgetésekkel, majd ezek be nem tartásával. A román iskolareform kidolgozója, Spiru Haret már Erdély annektálása előtt fel volt háborodva, hogy a Regátban élő rutének, bolgárok és magyarok, akiken a csángókat értette, nem románul tanulnak. A görög katolikus románokat is idegennek tartották (ezt a felekezetet fel is számolták), és 1909-ig a királyságban nem is engedtek ilyen templomot építeni. És erre még rájött a legendákból összetákolt történelem, a be- és áttelepítések, az erdélyiek teljes elnyomása. Bukarest, bármelyik rezsim alatt, minden eszközzel csak románosított tovább, és hordtak el mindent a náluk gazdagabb, csatolt területekről. És teszik ezt mind a mai napig. Hát ezt megünnepelni, megünnepeltetni elég nehéz lesz… Román Győző Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2017. március 25.Visky Ferenc gyűjtő volt a könyvtár meghívottjaSzól a rádió, szól a rádió Amint azt tegnapi lapszámunkban is olvashatták, az aradi rádiózás és a rádiógyártás múltjáról zajlott érdekes előadás csütörtökön délben, az Arad Megyei A. D. Xenopol Könyvtár Concordia Termében. Florin Didilescu igazgató néhány évvel ezelőtt indította útnak az Aradi személyiségekcímen népszerűvé vált rendezvénysorozatot, melynek keretén belül havonta egy-egy olyan ismert aradit mutatnak be a nagyközönségnek, aki munkásságával, életútjával hozzájárult a város kultúrájának, szellemi örökségének a megőrzéséhez, ápolásához. Legutóbbi vendégként Visky Ferenc mérnök, szenvedélyes gyűjtő, rádióamatőr és lokálpatrióta mutatkozott be a közönség előtt. A régi, ún. nosztalgia rádiók, illetve általában a rádióelektronika iránt már kicsi kora óta nagy érdeklődést mutató mérnök az aradi rádiógyártás szinte egész történetét felölelte és szemléltető eszközökkel illusztrálta. A jelenlevőknek alkalmuk nyílt megtekinteni féltve őrzött gyűjteményének néhány becses darabját is, köztük az első, Aradon gyártott IRON rádió-készüléket vagy az Aradi Műszaki Üzemekben gyártott izzólámpákat. A nagyszalontai születésű Visky Ferenc kalandos ifjúkori emlékeinek felelevenítésével kezdte vetítéssel egybekötött mondandóját – heten voltak testvérek –, diplomáját a temesvári Műszaki Egyetem Elektrotechnikai Fakultásán szerezte. Tanulmányainak befejezése után, kiváló eredményeire tekintettel 1974-ben került az Aradi Vagongyárba, ahol hosszú évekig kutatási-fejlesztési munkát végzett az elektronika területén. 1989-től vállalkozóként tevékenykedik, egy műanyag termékekkel dolgozó cég sorsát egyengeti. Elsőként alapította meg 2007-ben a „Pro Radio Antic” Egyesületet, melyet a romániai rádiógyűjtők számára hozott létre, és amellyel többek között az amatőr gyűjtőket igyekszik közelebb hozni a szakmához. Ezenkívül a Román Akadémiával is együttműködik, rendszeresen közöl műszaki cikkeket, továbbá az Admira Rádióklub Arad elnöke (fedőneve: YO2MHF). Visky Ferenc nagy álma egy rádiómúzeum megnyitása Aradon. Ezt az ötletét annak idején egyébként az Arad Európa Kulturális Fővárosa – 2021 Egyesületnek is bemutatták, de mivel a kulturális főváros projekt csúfosan megbukott Aradon, a múzeum terve is feledésbe merült. A mérnök szerint azóta sem foglalkoztak a témával, javaslatát egyetlen városvezető sem karolta fel, és sok más örökségmegőrző kezdeményezéshez hasonlóan, ezt se veszi senki komolyan. A Concordia Teremben megtartott előadáson a jelenlevők megtudhatták többek között milyen híres rádió és elektrotechnikai eszközöket gyártó cég (Flesch, Geller, Hirschmann, Kalmár, Koch, Rosenfeld, Vértes stb.) működött Aradon 1924–1944 között. Az első volt az Atelier Flesch Arad (AFA), az egyetlen cég, mely az alkatrészeket szinte teljes egészében Aradon állította elő. Visky Ferenc pontos címekkel támasztotta alá, hogy Arad mely utcáiban nyíltak meg ezek a vállalatok, és kiábrándultan jegyezte meg, hogy a város elöljárói nem voltak képesek legalább egy-egy emléktáblát kihelyezni az egykori forgalmazóknak helyet adó, ma még megtalálható épületeikre. Megtudtuk, például, hogy az AFA Admira készüléket Aradon szerelték össze, továbbá, hogy az első, rádió- és elektrotechnikai készülékeket gyártó vállalat, az IRON gyár 1936-ban létesült a Radnai úton. Ennek egyik készülékét ki is állították a könyvárban. Visky Ferenc elmondta, abban az időben a rádió óriási népszerűségnek örvendett, az emberek ki voltak éhezve a friss hírekre, a készülékek pedig az egyetlen biztos összeköttetést jelentették a külvilággal. Kár, hogy az előadást csak kevesen látták, azok is zömmel a vendég ismerősei, rádióamatőrök, az idősebb generáció képviselői. Florin Didilescu igazgató szerint azért választották a déli 1 órát az Aradi személyiségek rendezvénynek, mert úgy gondolták, ez egy alkalmas időpont az iskolákból hazatérő fiataloknak. Mert elsősorban őket szerették volna megérinteni. A visszajelzések alapján azonban ez nem sikerült. Néhány szervezett csoporton kívül ugyanis a déli rendezvényeket – melyek meghívottjaitól nagyon sokat tanulhatnának – fiatalok ritkán látogatják. A 30-40-50-es korosztály pedig abban az időpontban javában dolgozik. Nem ártana talán átgondolni a szervezést, hiszen nagy kár, hogy az ilyen és ehhez hasonló előadások tartalma, üzenete nem jut el azokhoz, akikért tulajdonképpen mindezt szervezik. Visky Ferencről még sokat lehetne írni – talán majd egy másik cikkben –, addig is, írásait megtalálhatják többek között az általa kiadott Pro Radio Antic folyóiratban, továbbá a www.proradioantic.ro honlapon. A könyvtárban megtartott előadás végén Didilescu igazgató a rendezvény hagyományaként egy oklevelet nyújtott át a meghívottnak. Sólya Emília Nyugati Jelen (Arad) 2017. július 6.Csiky-mellszobrot emelnének PankotánCsiky Gergely drámaíróra emlékeztek szerdán Pankotán, a városi könyvtárban. A rendezvényre az Arad Megyei A. D. Xenopol Könyvtár „Aradi írók galériája” elnevezésű sorozatának keretén belül került sor. Pankota szülöttéről, életművéről a helybéli Gulyás László tanár, a Csiky Gergely Egyesület elnöke mesélt az egybegyűlteknek – célszerűbb lett volna a délutáni órákban szervezni az eseményt, nem munkaidőben –, a szervezők között jelen volt a megyei könyvtár ideiglenes vezetője, Cristina Duma, a Megyei Kulturális Központ elnöke, Doru Sinaci, Dan Ștefan Pocrișer pankotai polgármester és nem utolsósorban Faragó Péter parlamenti képviselő, Arad megyei RMDSZ-elnök. Az interaktív találkozón több téma is felmerült, mint például a multikulturalizmus, a környékre jellemző interetnikai kapcsolatok, a pankotai városi múzeum újjáélesztése, egy Csiky-mellszobor felállítása, a város monográfiájának befejezése, de arról is szó esett, hogy a Văii utca visszakaphatná eredeti nevét (Csiky Gergely). A jelenlevőknek a szervezők egy kis kiállítást is berendeztek Csiky köteteiből, a könyveket július végéig lehet megtekinteni a pankotai könyvtárban. Sólya Emília Nyugati Jelen (Arad) lapozás: 1-15
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
